Tárnoki Kerékpár Műhely

Kerékpárbolt és szerviz

Kapcsolat

Magunkról

Az ötlet adott volt, mivel saját magunk is sokat kerékpározunk, és valljuk, hogy a kerékpár a legegyszerűbb közlekedési forma, amely egyben az egyik legegészségesebb kikapcsolódási lehetőség az egész család számára.

Cégünk 2009 óta folyamatosan bővül. Kezdetben kerékpárbérléssel és túrák szervezésével foglalkoztunk Budapesten. Később szervizt és kerékpárboltot nyitottunk, majd THULE boxok bérbeadásával és értékesítésével bővítettük szolgáltatásainkat.

Testvércégünk 2015-ben indította el első balatoni kerékpárkölcsönző szolgáltatását Badacsonyban, a Badacsony ABC mellett, ahol a bérbeadás mellett „rapid” szervizzel is segíti a bajba jutott kerékpárosokat.

A Tárnoki Kerékpárműhely 2016-ban kezdte meg működését, amely boltként és szervizként is üzemel.

2024-ben megnyitottuk második vidéki üzletünket Pázmándon, ahol családias környezetben várjuk kedves ügyfeleinket a BRINGOSZ Kerékpárműhely & Büfé falai között, profi szervizzel és finom falatokkal.

Elérhetőségeink

📍 Tárnok
Mobil: +36 30 198 2662
2461 Tárnok, Rákóczi út 46/C
kerekparbolt.tarnok@gmail.com
Weboldal: tarnokbike.hu
📍 Pázmánd – BRINGOSZ
Mobil: +36 30 256 0071
2476 Pázmánd, Széchenyi utca 6
bringosz01@gmail.com
Weboldal: bringosz.hu
📍 Budapest
Mobil: +36 30 520 0650
1052 Budapest, Semmelweis utca 14
bolt.bbtb@gmail.com
Weboldal: bbtb.hu
📍 Badacsony
Mobil: +36 20 567 0367
8258 Badacsony, Egry stny 8.
farkasfamm@gmail.com

BÉRLÉS
RENTAL

Kerékpárok / Bikes-to-rent

Kerékpár
Bike
Egész nap
All day (9–18h)
Fél nap
Half day (max. 5h)
Felnőtt kerékpár (24"–28")
Adult bike
6 000 Ft 4 000 Ft
Gyerek kerékpár (20")
Junior bike
4 000 Ft 3 000 Ft
Tandem kerékpár
Tandem bike
10 000 Ft 7 000 Ft
E-Kerékpár
E-bike
12 000 Ft 10 000 Ft

Tartozékok / Accessories

Tartozék
Accessory
Bérlés díja
Fee
Megjegyzés
Information
Telefontartó
Mobile phone holder
1 500 Ft alkalmanként / daily
Túratáska
Backpack
1 500 Ft alkalmanként / daily
Utánfutó
Trailer
2 500 Ft alkalmanként / daily
Gyerekülés
Kid's seat
1 500 Ft alkalmanként (bérléshez ingyenes) / daily (free with bike rental)
Sisak
Helmet
1 500 Ft alkalmanként (bérléshez ingyenes) / daily (free with bike rental)
Lakat
Lock
1 500 Ft alkalmanként (bérléshez ingyenes) / daily (free with bike rental)
Thule csomagtartó
Thule box
4 000 Ft naponta (min. 5 nap) / daily (minimum 5 days)